JAKAB JÁNOS

Jakab János - gyógytornász

Gyermekkorom óta a mozgásban érzem magam otthon, végül a gyógytornában találtam meg azt a munkát, amit szívvel-lélekkel csinálok. Magam is keresem a helyes és egészséges mozdulatokat a mindennapokban és sportban egyaránt, erre bátorítom a pácienseimet is. A kialakult fájdalmak, elváltozások megszüntetését követően, így előzhetjük meg azok újbóli felbukkanását. A kezelések sikerében kulcsfontosságú a közös figyelem és az együttműködés, ezen keresztül tudjuk a leghatékonyabban megszabadítani a testet a fájdalmat okozó feszültségektől.

2018-ban végeztem gyógytornász-fizioterapeuta szakon az egyetemen. Röviddel utána Svájcban kezdtem el dolgozni, ahol három évet töltöttem. Sokféle tünettel találkoztam, számomra mindig természetes volt, hogy az embereken, ne csak a tüneteken segítsünk.


A Mulligan manuálterápia révén sajátítottam el az első fájdalommentesen gyógyító technikát, ami meghatározta szakmai fejlődésem irányát. Megerősítést nyertem abban, amiben korábban is hittem és az utamnak tekintettem, hogy segíteni így is lehet. Majd találkozva az EnerGentle rendszerével örömmel tapasztalom, hogy tovább mélyíthetem ezirányú ismereteimet és egy újabb szintre emelhetem szakmai tevékenységemet. A fascia technikák megismerése és integrálása szakmai fejlődésemben szintén fontos mérföldkő volt, újabb összefüggéseket ismerhettem meg általa. A Craniomandibuláris Diszfunkciók terápiája új színt vitt a munkámba, az állkapocsízület és azzal kapcsolatos panaszok kezelése által. A Spiraldynamik® rendszerét Svájcban volt lehetőségem megismerni, amelynek fő célja a testünk egy magasabb szintű megértése és ezáltal tudatosabb használatának elsajátítása. Ez a szemlélet számtalan olyan anatómiai és funkcionális összefüggést állít a középpontba, amelyekkel egészen célzottan tudjuk az egészséges mozgásmintáinkat felépíteni és fenntarthatóvá tenni.

• EnerGentle Manualtherapy (2022 – folyamatban)
• Craniomandibuláris Diszfunkciók terápiája (PhysioVit, 2021)
• Flossing (Feövenyessy akadémia, 2021)
• Spiráldinamika – Láb modul (Spiraldynamik®, Svájc, 2021)
• Köpöly (Oriolusmed, 2021)
• Kinesiotape (Oriolusmed, 2021)
• FDM 1, 2, 3 (Oriolusmed, 2020)
• Mulligan Manuálterápia (2020)
• Eudynamik (Svájc, 2019)
• Bothmer képzés (BMI Hungary, 2013 – 2017)