Császármetszés után

Császármetszés után is segíthet a komplex manuálisterápia

Császármetszés után blogbejegyzés kép

A gyorsabb felépülés, gyógyulás és regenerálódás csak hab a tortán. Ami igazán számít, az az, hogy akik a császármetszés után részt vesznek a komplex manuálisterápia kezeléseken, azoknál kisebb az esélye, hogy mozgásszervi panasz, vagy a kismedence területén tapasztalható fájdalom alakuljon ki a későbbiekben, mégpedig a császáros heg miatt. Ha pedig évekkel ezelőtt történt a császármetszés, és mostanság vannak panaszok, akkor is megoldás lehet a terápia.

Természetes folyamat

Manapság egyre többen szülnek császármetszéssel, mely esetek közül csak bizonyos százalékban van arra valóban, indokoltan szükség. A szülés, születés egy teljesen természetes folyamat, ami furán hangzik, de mind a babának, mind a mamának csakis a javát szolgálja. Egy olyan folyamat, melyen, ha átesnek mindketten, az nem csak lelki szinten hoz fejlődést, de fizikai szinten egyaránt. Az ő érzelmi kötődésüket is erősíti, és mindketten szó szerint erősebbek lesznek általa, igaz lelkileg, és szellemileg inkább, mint fizikailag persze. A későbbiekben, az életben való beválásban, a megküzdésekben való helytállásban – ha a gyermek oldaláról nézzük – rendkívüli szerepe lesz annak, hogy egy baba természetes úton született. A csecsemő fejlődése szempontjából a születés hat az idegrendszerre, a mozgásfejlődésre, és befolyással van agy fejlődésére egyaránt. Rengeteg oldalt teleírtak már a tudósok a témával kapcsolatban. Az édesanya szempontjából is sokat ad maga a szülés, még akkor is, ha fáj, vagy ha a vajúdás elhúzódik. Érdemes kiemelni, hogy egy gerincferdülés, vagy még egy gerincsérv sem ok arra önmagában, hogy császármetszéssel szüljünk. Mindamellett, nem szabad azt gondolni, hogy a császármetszés az ördögtől való, hiszen vannak bizonyos helyzetek, amikor igen is életmentő lehet, sőt csak ez lehet a tökéletes megoldás. Az édesanya és a baba egészségét nem szabad kockáztatni, ez bizonyos, ám a fájdalomtól való félelem, vagy a nem érek rá, akármikor nem szabadna, hogy ok legyen arra, hogy beavatkozzunk a dolgok természetes folyamatába, és elvegyük mind magunktól, mind a babánktól, ezt az élethez igen is nélkülözhetetlen tapasztalást, a szülés és a születés élményét.

Mit kell tudni a császáros hegről?

Nagyon sok esetben tapasztaljuk, hogy évekkel a császáros szülés után jelentkeznek bizonyos panaszok, fájdalmak, kellemetlen húzódások a kismedence területén, vagy akár egészen máshol a testünkben. Mely fájdalmak, diszkomfort érzések nagyon sokszor a császáros heg számlájára írhatóak. Általánosságban elmondható, hogy a császármetszést követően a test lassabban regenerálódik, mint a normál szülés után. Mégis, amint úgy érezzük, hogy már nem fáj annyira, kezdjünk el mozogni. Ez nem azt jelenti, hogy rögvest az edzőterembe kellene járnunk, vagy húsz percig futnunk kellene! Lényeges, hogy minden esetben lassan kezdjük el a mozgást, mértékletesen végezzük, és fokozatosan terheljük a testünk. A gyógyulás első napjaiban a heg húzódik, viszket stb. De ahogyan mozgunk a belső szerveink is mozognak, könnyebben visszatalálnak a helyükre a mozgás által. A kellemetlen feszülést általában az okozza, hogy mint minden heg, úgy a császáros is maga felé húzza az izmokat, sőt a belső szerveket körülvevő leheletvékony hártyát a fasciát, mely kihat a többi izomra, szervekre, azok helyzetére egyaránt. A mozgás következtében egyre rugalmasabbakká válnak az izmok, és a szövetek, így a heg maga is. A mélyebben található szövetek egymáshoz képest való elmozdulásukban is segítséget nyújt a mozgás, hiszen így kevésbé alakulnak ki összetapadások, melyek a kellemetlen feszülésekért, esetleg fájdalmakért is felelősek lehetnek a későbbiekben. Ezért is kell foglalkozni a heggel. Ma már léteznek különféle manuális technikák a hegkezelésére a mozgás mellett. Mindenképpen szakember segítsége szükséges, ezért javasoljuk, hogy kérje ki a témában jártas gyógytornász, terapeuta segítségét, aki megmutatja mit és hogyan, milyen masszázs technikákat lehet önállóan is végezni. Ez már segíthet, hogy a heg rugalmasabb legyen, és kevésbé alakuljanak ki késői következmények. Feszülések és fájdalmak
Sok esetben fordul elő, hogy a test teljesen más pontján érezzük a fájdalmat, amiért a tíz, akár tizenöt évvel azelőtti császármetszés hege lehet a felelős. Akadt olyan páciens, aki egy bokaficam kapcsán kereste fel a rendelőnket, majd kiderült, hogy a fájdalom hátterében bizony a császármetszés hege áll, mely hatással volt a sérülés gyógyulásának a mértékére. Amikor a heg körüli kötőszövet lazítása következtében normalizálódott a vérkeringés a medencénél, csípő körül, a boka mozgása is sokat javult, kisebb lett a duzzanat, és hamarabb gyógyult. Ám a legtöbb esetben a kismedencei szervek, a méh, a hólyag körüli összetapadások, összenövések és feszülések azok, melyek gyakori kellemetlenségeket okoznak. Amikor a császármetszés hegének helyét, és annak környezetét kezeljük, sok esetben a panaszok enyhülnek, majd meg is szűnnek. Az egyik leggyakoribb eset, amikor a gyógyszeres kezelésre sem múló hólyaghurutot okoz a császáros heg. Ez azért lehetséges, mert a záróizmok nem tudnak rendesen működni a feszülések miatt, így maradhat a hólyagban egy kis mennyiségű vizelet, mely fenntarthatja a folyamatos gyulladást. A heg kezelésekor a feszülések enyhülnek, így a záróizmok tudnak működni, rendszeres tornával pedig újra megtaníthatóak a vizelet megtartására, és ennek következtében a hólyaghurut elmúlik. Olyan páciens is ellátogatott hozzánk, akinek keresztcsonti fájdalmait kezeltük elsődlegesen, de hiába tornázott a panaszok nem múltak el teljes mértékben. A helyzet akkor változott meg végérvényesen, amikor a császármetszés hegének területét is kezeltük, így a mélyebb feszüléseket kioldottuk, mely hatással volt a keresztcsonti területre, ahol a fájdalom már nem lépett fel oly mértékben, a továbbiakban.
A komplex manuálisterápia egy olyan rendszerben dolgozik, ahol az embert egységben vizsgálja, és nem csak a klasszikus manuális terápiában megszokott fogásokat alkalmazza, hanem a viscerális és a craniosacralis terápiákat egyaránt, így hatékony kezelést nyújt, és segíti a regenerálódást a császármetszésen átesett friss kismamáknak csakúgy, mint a régebbi császáros szüléseket átélt hölgyek esetében is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *