Csúszós, jeges utakon-amikor fenékre esel

Igaz ugyan, hogy nappal már nincsenek mínuszok, de az elmúlt hetek időjárása nem kímélte a gyalogosokat sem. A héten két régebbi páciensünk is megkeresett minket azzal a problémával, hogy elcsúszott és fenékre esett. A fájdalom kisugárzik a farokcsont és a keresztcsont területére, nehézkessé válik az ülés, zsibbad a láb, fáj a derék, de akár a fej is. Lássuk hogyan is segíthet a manuálterápia!

Mi történik, ha fenékre esel?

Ha esés miatt fordul valaki orvoshoz, az elsődleges ellátás során, azon túl, hogy készítenek egy röntgenfelvételt, hogy kizárják a törést, és egyéb komolyabb sérülést, sok mindent nem tudnak tenni. Abban az esetben, ha nem szükséges műtéti beavatkozás, mert nincs törés, a terápiás javaslat ágynyugalom és fájdalomcsillapítás. Ha a farokcsont el is törik, azzal is hasonló a kezelés menete, tehát meg kell várni míg magától meggyógyul. Addig viszont sok kellemetlenséget tud okozni. Az esés következtében ugyanis különböző erők hatnak a medence ízületeire, és a gerincre, sőt a kötőszöveti rendszeren (fascia) keresztül egészen a koponyáig hatással tudnak lenni, így válik indokolttá, hogy az esést követően miért fáj nem csak a sérült terület, de a fej is. Az is gyakran előfordul, hogy a fenékre eséskor valaki még a fejét is beüti, akkor még inkább érvényes az egész testre történő hatás. A kötőszövet, a szalag- és az izomrendszer reagál a sérülés következtében történő erőbehatásra, – meghúzhatjuk magunkat bárhol a testen – még akkor is, ha konkrétan nem tört, vagy repedt el a medence vagy a farokcsont. A test kompenzációkkal megoldja a feszüléseket, és általában a fájdalom pár nap alatt elmúlik, de az is megeshet, hogy több év múlva is okozhat panaszokat, melyeket összefüggésbe lehet hozni a régebbi eséssel.

Hogyan segít a manuálterápia?

A kezelő mozgásvizsgálattal, tapintással meghatározza azokat a területeket, ízületeket, izmokat, felületesebb és mélyebb kötőszöveti feszüléseket, melyek érintettek. Ezeket kezeli célirányosan, elsősorban a manuálterápia finom technikáival, de a craniosacralis és viscerális terápia fogásai is jól alkalmazhatóak a sérült területek közelében. Ám nem csak ott dolgozik a terapeuta, hanem a törött résztől távol is kezelhet. A craniosacralis terápia nem csak helyileg tud segíteni, hanem a mély kötőszöveti rendszeren – durazsákon – keresztül is. Ez utóbbi a gerinccsatornán belül körbeveszi és védi a gerincvelőt, az abból kilépő idegeket, a farokcsigolyán rögzül és a koponyáig még néhány helyen szorosan tapad a gerinccsigolyákhoz, így távolabbi hatással is bír. Ha a farokcsigolya elmozdulása olyan tüneteket okoz, amelyek ezen közvetett technikákra se reagálnak, létezik még egy terápiás lehetőség, mégpedig a farokcsigolya helyre mozdítása a végbélen keresztül. Képzett manuálterapeuták ezt a technikát alkalmazzák. Az én tapasztalatom az, hogy ha az előbb részletezett technikákat megfelelően választjuk meg, akkor csak nagyon-nagyon ritka esetben szükséges a farokcsont manuális korrekciója.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *