Mit tud a testszobrász?

A testtartásunk az első, amit mindenki már messziről észrevesz rajtunk. Az izmok, az inak, a csontok, mind összefüggésben álló egész rendszert alkotnak, így a TestSzobrász kezelések egymásra épülnek, és az egész testre kiterjednek, ennek megfelelően segítik a változást. A testtartás átalakul, melynek pozitív mellékhatása, hogy a mozgásszervi panaszok mérséklődhetnek, sőt el is múlhatnak. Rendelőnk testszobrásza Szerencsés Ferenc gyógytornász, manuálterapeuta.

A testtartásod a sajátod

Az ember testtartása tükrözi az egész életét. Milyen munkát végez, hogyan szocializálódott, mennyire stresszes az élete. Szinte minden történés nyomot hagy rajtunk, kiállásunk előbb mesél rólunk, minthogy mi magunk szóra nyitnánk a szánk. Az évek során rögzült diszharmónikus testtartást nehéz kizárólag koncentrációval kijavítani, huzamosabb ideig fenntartani. A TestSzobrászat olyan megoldást kínál, amely a gyors változás alapja lehet és a folytatás csak rajtunk múlik.

Mi az a TestSzobrászat?

A TestSzobrászat hazánkban még újfajta kezelési módszernek számít. Alapjait Thomas W. Myers dolgozta ki, majd művében az Anatomy Trains (Anatómiai Vonalak) című, – már három kiadást megért – kötetében fejtett ki. A TestSzobrászat alapvetően egy aktív részvételt kívánó módszer, ahol a páciens és a kezelő együttes munkája révén érnek célt. A TestSzobrászat a testtartás javítását az izmokat körülvevő hártyarendszer nyújtásával, felszabadításával, esetenként az érintett izmok működésének serkentésével éri el. A cél az, hogy egy új alap alakuljon ki a testben, gazdaságosabban épüljön fel a testtartás a gravitációval szemben. Az új szemléletet szerint az izmok láncolatokban helyezkednek el, azok hatásait a test egészére nézve egységként kell szemlélni, így kezelni is. A mechanika törvényein keresztül többek közt így történhet meg, hogy a tapizom kezelésével akár az egész gerincre és annak tartására is hatással lehetnünk. Mindehhez természetesen elengedhetetlen a funkcionális anatómia kiváló ismerete. A TestSzobrászat olyan szakemberek kezében válhat igazán segítő, gyógyító lehetőséggé, akik felelőséggel, a megfelelő ismeretek birtokában, és nem utolsó sorban alázattal alkalmazzák azt.

A három kezelés után látványos a változás

A múlthéten egy fiatal hölgy kereste fel a rendelőnket, aki ülő munkát végez, és ennek következtében a feje és a nyaka előre dől, mely derék és hát, valamint a válla körüli panaszokat eredményezett. Testtartásában az első alkalommal készült fotókon jól látszott, hogy az előre húzódó vállak hogyan befolyásolták a testtartását. A kezelés következtében, már az első alaklom után pozitív tapasztalatokról számolt be, majd végső megdöbbenése akkor látszódott igazán, amikor az utolsó, harmadik kezelésen készült fényképeit összehasonlították együtt a rendelőben az elsőkkel. A gerinc a nyaki résznél kiegyenesedett, az áll és a fej megemelkedett, a kulcscsont és a vállak is a helyükre kerültek, sőt a térdeken is látszott a statikai változás. Mindez pedig a nyugalmi helyzetben, -ami a képeken jól látszódik – nem egy erőltetett, koncentrált összpontosítás következtében létrejött, hanem egy spontán, kényelmesen, plusz energiák megmozgatása nélkül felvett testtartást eredményezett. Az pedig külön öröm volt a számunkra, hogy a pozitív változások mellékhatásaként megszűntek a hölgy derék és a hát fájdalmai.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *