Hogyan is lehetnénk jó és megbízható gyógytornászok, manuálterapeuták, és egyéb mozgással kapcsolatos terápiát végző szakemberek úgy, hogy mi magunk nem mozgunk? Számunkra ez egyrészről elképzelhetetlen, másrészről nem is lennénk hitelesek. Rögtön elmagyarázom miért is fontos annyira számunkra a mozgás.
Kezeink pihenőt kérnek
Amikor tegnap hazaértem a rendelőből, azt éreztem, hogy ki vagyok facsarva. Mind szellemileg, mind testileg ólmos fáradtság telepedett rám. Ez nem is csoda, hiszen több mint 10 órán keresztül intenzíven használtam nem csak az agyamat, de a testemet is. A rendelőben folytatott munka során ugyanis folyamatosan koncentrálunk, hogy milyen összefüggésben értelmezzük mindazt, amit a páciens érez, illetve azt, amit mi látunk, amit a kezünk érez. Egyfolytában azon zakatolnak a gondolataink, hogy hol lehet a probléma gyökere, mi az ok és mit kell tenni ahhoz, hogy ez megszűnjön. A kezelések pedig néha igen nagy fizikai igénybevételt jelentenek a kezeinknek, karjainknak, sőt az egész testünknek. Ma például egy nálam kétszer nagyobb futó gerincét kezeltem, akinek mozgatásában ki is fulladtam. Hazatérve a nap végén már csak arra vágytam, hogy kimenjek a levegőre, érezzem a természetet, ilyenkor muszáj mozognom, minden sejtem a mozgásért kiállt.
Hitelesen tanácsot adni
Ilyenkor vagy futok, vagy tornázok, néha mindkettővel kényeztetem fáradt testem. Ezt nem csupán az egészségem megőrzése miatt tartom létfontosságúnak, de a munkám miatt is. Hiszen amikor gyógytornát, mozgást javaslunk a pácienseinknek, akkor egyfajta egészségnevelést végzünk.
Vallom, hogy akkor tud valaki hitelesen tanácsot adni, ha rendelkezik saját tapasztalattal, példát mutat, és ő is gyakorolja azt, amit javasol. Csak is akkor lehet egy tornagyakorlatot jól megtanítani, ha mi magunk tisztában vagyunk azzal, hogy annál a gyakorlatnál, melyik izomnak, és pontosan hol kell, hogy megfeszüljön. Mindezt addig kell tanítani, mutatni, amíg a páciens nem érzi, hogy az adott izom a szükséges helyen tényleg feszül-e. Ezt csak akkor lehet hiteles, ha a terapeuta is tudja, érzi, a testében, tapasztalata van erről az érzetről. Tehát saját testi élmény nélkül nem tudunk elég pontosak lenni. Arról nem is beszélve, hogy szelektíven dolgoztatni egy-egy izmot, nem könnyű, egyénenként változó lehet az az instrukció, amitől a páciens ráérez arra, amit csinálnia kell. Ha meg van a saját élményünk, akkor ebből táplálkozva különböző módon tudjuk elmagyarázni a páciensnek, hogy milyen érzést kell, hogy keressen, milyen is az a testi érzet, amit egy mozgás során éreznie kell.
Figyeljünk oda testünk szavára!
Amikor elkezdek futni, akkor érzem, hogy a testem életre kel, az oxigén eljut minden sejtemhez, nemcsak én lélegzem, hanem a szerveim, minden egyes sejtem. Amikor pedig tornázok, nyújtógyakorlatokat végzek, és célirányosan átmozgatom minden ízületemet, szinte az egész testem bizsereg. Olyan ez, mintha visszatérne belém a lüktető élet, és mindezt az izmaim, testem reakcióiból tudom. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy most csak egyszerűen fáradt vagyok, de mi lenne velem, ha ezt az egy órát sem mozognám, futnám végig? Mi lenne a testemmel, ha egész álló nap csak ülnék statikusan, és az elvárások, a stressz és a szorongások alatt görbülő gerincem meg sem mozdulna…
Ne fásuljunk bele a mindennapokba, hallgassuk meg feljajduló testünket, aki értünk kiállt. Ne csak akkor figyeljünk oda rá, amikor már nem tudja kiszolgálni igényeinket, és egyszerűen elromlik. Az idáig vezető út, ugyanis hosszú évekbe telik, csakúgy mint maga a gyógyulás is, aztán…
