Ahogy „ráéreztem a terápia ízére”
A visceralis terápia a belső szervek körüli kötőszöveti rendszer manuális vizsgálatával és kezelésével foglalkozik. Márciusban jöttem haza Dublinból, ahol az általam már ismert különleges terápiának, a viseralis manipulációnak haladó tanfolyamán vettem részt,gazdagítottam eddigi tudásom. A továbbképzés témája egy igen érzékeny terület a kismedence, azon belül az alhasi szervek, idegek, erek körüli kötőszövet-szalag rendszer kezelése volt. Hiszem, hogy csak akkor lehetünk hivatásunk mesterei, ha folyamatosan képezzük magunkat, és egyre mélyítjük már meglévő tudásunkat.
Végletekig kitartó
Azt mondják rólam, hogy szigorú vagyok, és sokszor hajthatatlan, mások addig is elmennek, hogy egyenesen a makacs szót használják. Igazuk van. Állhatatos vagyok a munkámban, és a végletekig kitartó. Tudásom legjavát adom, mert csak így van értelme. Rendíthetetlenül hiszem, hogy a változás örök, ezzel együtt pedig a tanulás is. Nem mondhatjuk sohasem, hogy készen állunk, mindent tudunk. Minél több kaput nyitok ki, annál inkább azt érzem, hogy van még mit tanulnom. Hiába tanítottam orvosokat, gyógytornász kollégákat a manuálterápiára, mégis újabb és újabb ismeretekre vágyom, és a legmélyebb tisztelettel értek egyet Senecával, aki szerint: „ A szerzés sosem elegendő az élethez, tudnod kell bánni azzal, amit megszereztél: igazából csak az a tiéd, amivel másoknak is a hasznára vagy.”
Biztosabb kézzel
A tavalyi év legnagyobb sikerének könyveltem el azt a hölgyet, aki meddőség miatt keresett fel, és nála alkalmazva a manuális, illetve visceralis terápiát, hamarosan azzal a jó hírrel keresett fel, hogy babát vár. Úgy éreztem, hogy jó lenne még célirányosabb fogásokat tanulnom, hogy biztosabb kézzel és tudatosabban tudjak a hasonló panaszokkal hozzám fordulók segítségére lenni. Ezért is örültem annyira, amikor a tudomásomra jutott, hogy idén év elején az írországi Dublinban tartanak egy négy napos továbbképzést melynek témája éppen a kismedence.
Anatómia mindenek felett
Főleg ír gyógytornász, oszteopata, de francia, szlovén, portugál kolléga is részt vett a nem mindennapi továbbképzésen. Szakmailag rendkívül hasznos technikákat tanultunk, és vég nélkül egymáson gyakoroltunk. Újra szembesültem azzal a ténnyel, hogy a pontos, finom tapintáshoz elengedhetetlen az anatómia felsőfokon való ismerete. Már több mint húsz éve tanulom az anatómiát, de a hasi erek, idegek tapintása nem egyenlő a csontok, izmok érzékelésével.
Látó kezek
Ez az újfajta tapintás megváltoztatta az érzékelést a kezemben, a régi fogások alkalmazása közben már másként, pontosabban, mélyebben érzem a szöveteket. Most értettem meg igazán, hogy a kezem nem csak lát, de szó szerint kapcsolatot teremt a test szöveteivel. A kezem az érintés útján kommunikál az adott testrész szöveteivel. Ha teljes figyelmemmel erre a szövetre fókuszálok, egyszerűen tudom, mire van éppen szüksége, lazításra, nyújtásra, békére, vagy éppen feszítésre. A tanfolyam fő üzenete az volt számomra, hogy a viscerális terápia fogásait és az itt szerzett tapasztalataimat más kezelések során is kamatoztathatom, alkalmazhatom.Nem utolsó sorban pedig Senecának igaza van…