A változtatásra meg kell érni – 2 rész

ki tudja megoldani a problémáinkat?

„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.” /Albert Einstein/

Előző cikkünkben egy fiatalember esetét mutattuk be, hogyan jutott el addig a pontig, hogy felismerte, valójában neki kell tennie a változásért, panaszai enyhüléséért. Mi ebben csak segíteni, támogatni tudjuk tanácsainkkal, kezeléseinkkel.

Inspirálódj pácienseink történeteiből!

Ezúttal egyik hölgy páciensünk történetét mutatjuk be inspirációként.

Három éve tartó térdsérüléssel fordult hozzánk, amiből képtelen teljesen felgyógyulni. Az orvosok már nem látnak semmit, steril gyulladás maradt vissza a térdkalácsban. Ők már nem tudnak mit tenni.
Páciensünk elkeseredetten mesélte, hogy már mindenkinél járt, rengeteg pénzt költ el a mindenféle megoldásokat ígérő dolgokra és gyógytornákra. Mindezek közül az EnerGentle Praxisában tudtunk neki a legtöbbet segíteni, de a történet itt nem ér véget.

Eljutottunk vele odáig, hogy megállapítottuk: nem fizikai szinten kellene már a megoldást keresni, hanem felkutatni a mögöttes okokat, amelyeknek ő maga a kulcsa. Mert a teste (jelen esetben térde) kiabál, hogy változtatni KELL.
A legszomorúbb az egészben, hogy minden olyan elfoglaltságtól, amely örömet szerez neki, a problémája visszafogja. Nem tudja a jólétéhez és jó közérzetéhez szükséges tevékenységeket űzni.

Ahogyan férfi páciensünknek is, neki is „duruzsoltunk”, hogy a gyógyulásnak másik (érzelmi) aspektusa is van, de nagyon nehezen fogadta, hogy nem csak fizikai szinten kell tenni érte. Az érzelmeket érintő dolgokon ugyanis nehezebb változtatni, mint a fizikális és életmódbelieken, mert ez a zsigeri működésünkben igényel átalakítást.

A terápia utolsó alkalmával úgy kapcsoltuk össze a szöveteket és az érzelmi vetületet, hogy páciensünk is érezte, hogy attól, amit érez és mond, a térdében fellépő érzetek is változnak.

Egy ilyen személyes tapasztalás többet jelent minden szónál és magyarázásnál! Hiszen egy vak embernek sem tudjuk leírni a lila színt, vagy elmesélni a naplementét. Meg kell tapasztalni!
Bízunk benne, hogy ez kellő lendítés volt számára ahhoz, hogy megértse, a panaszai megoldásához legfőbb mértékben ő maga tud hozzájárulni.
Hogy ne folyton kívül, és a fizikai szinten keressük a megoldást, hanem az életvitelünkön és működésünkön kell változtatnunk, amire – jelen esetben – a térdfájdalom akarja felhívni a figyelmet.

A tüneteink ugyanis ÉRTÜNK vannak, nem pedig ellenünk; és nem véletlenül alakulnak ki. Rajtunk múlik, hogyan reagálunk a minket ért kihívásokra.

Benned is megérett már a változtatás gondolata?
Lég szabad, könnyed és fájdalommentes!
Szeretettel várunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük